Miért nem a vakmerőség a fejlődés kulcsa?
Hogyan fejlődjünk sérülések nélkül? Manapság a csapból is az folyik, hogy „lépj ki a komfortzónádból”, mintha a radikális változtatás lenne az egyetlen út. De mi van akkor, ha a túl nagy lépéssel többet ártunk, mint használunk? Lisóczki Flóra, magazinunk állandó szakértője, life coachként és gyógytornászként nap mint nap látja, hogyan reagál a testünk és az idegrendszerünk a túlterhelésre. Mai írásában megmutatja, hogyan alkalmazhatjuk a fizikai rehabilitáció elveit a mentális fejlődésünkben, és hogy miért a „2-3-as irány” a valódi siker titka.
„A fejlődés nem a komfortzóna elhagyásáról szól, hanem arról, hogy megtanuljuk szabályozni magunkat az ismeretlenben.”
Manapság egyre többet halljuk, hogy merjünk kilépni a komfortzónánkból. Szeretnél változást? Akkor lépj, és csináld! Legyél bátor! — és még sorolhatnám. Nagy részben én is így gondolom. Viszont kiegészíteném egy apró, mégis rendkívül fontos
részlettel: az optimális mértékkel.
Mit is jelent ez valójában?
Biztosan te is ismersz olyan embereket, akiket bátrabbnak, merészebbnek, bevállalósabbnak tartasz. És valószínűleg olyannal is találkoztál már, akinél azt gondoltad: „De hát ez nem is olyan nehéz. Miért nem próbálod meg? Vágj bele!”
Life coach és gyógytornász is vagyok. A klienseimmel nap mint nap arra törekszünk, hogy a szöveteket megfelelő, úgynevezett optimális terhelés érje. Ha ezt nem tartjuk szem előtt, és túl gyorsan vagy túl nagy terhelést helyezünk rájuk, jelentősen megnő a sérülésveszély.
Nagyon szeretem ezt a párhuzamot, mert úgy gondolom, a komfortzóna működése is hasonló.
Három fázist külöböztetünk meg:
-
1) Komfortzóna:
Itt biztonságban érezzük magunkat. Olyan helyzetek vesznek körül, amelyeket már ismerünk, megszoktunk, amelyekhez az idegrendszerünk alkalmazkodott. -
2) Tanulási, vagy növekedési zóna:
Itt már nem minden kiszámítható. Valami új jelenik meg: egy szokatlan helyzet, egy kihívás, egy bizonytalan érzés. Kicsit kényelmetlen, néha akár félelmetes is lehet — mégis ez az a tér, ahol fejlődni kezdünk. -
3) Pánik zóna:
Amikor a kihívás már túl nagy. A kényelmetlenség túlterheléssé válik, az új helyzet pedig nem inspiráló, hanem bénító lesz. Ilyenkor gyakran megjelenik a szorongás, a lefagyás vagy a menekülési reakció, és végül inkább nemet mondunk az előttünk álló feladatra.
„Sokan nem azért nem lépnek előre, mert gyengék, hanem mert a szervezetük veszélyként érzékeli a változást.”
Ahogyan egy sérült szövetet sem maximális terheléssel kezdünk újra használni, úgy az életbeli változásokhoz is fokozatos adaptációra van szükség. Ha kis lépésekben haladunk, megfelelő terheléssel, ismétléssel és tudatossággal, sokkal könnyebben tudjuk venni az akadályokat. Az idegrendszer ugyanis idővel alkalmazkodik az új helyzetekhez — és ami korábban félelmetesnek tűnt, később természetessé válhat.
Végezetül szeretnék egy egyszerű gyakorlatot adni ahhoz, hogyan találhatjuk meg a saját
növekedési zónánkat.
Egy új helyzet, vagy feladat előtt
gondold végig:
Mit jelentene számodra az, ha egy 0–10-es skálán – ahol a 0 egyáltalán nem kényelmetlen, a 10 pedig rendkívül az – a helyzetet csupán 2–3-as erősségűnek éreznéd?
Mitől lenne más?
Milyen apró változtatás tenné kevésbé ijesztővé?
Mi lenne az a legkisebb lépés, amit még biztonsággal meg tudnál tenni?
És ezután ne feledd: a gondolat megszületése után következnek a lépések.
Mert…
„A cselekvés minden siker alapja.” – Pablo Picasso
Ne nézz egyedül szembe a komfortzónán túli nehézségekkel!
Tanulj meg eligazodni az ismeretlenben, Fóra mindenben segít neked. Vedd fel vele a kapcsolatot és kérj időpontot egy személyre szabott coaching alkalomra az alábbi elérhetőségei egyikén! (e-mail, tel.)
Fizioterapeuta, sportfizioterapeuta és life coach, Pszichológiai konzulens és manuális oszteopátia hallgató
